2011. december 30., péntek

A legszebb ajándék (Karácsonyi szösszenet)

Egy feladatból nőtte ki magát a történet, bár így sem lett hosszú. Én imádtam a hangulatát, miközben írtam, remélem nektek is szerzek néhány kellemes pillanatot vele!
Fogadjátok szeretettel!



Tudtam, mennyire fontos ez neki, és azt szerettem volna, hogy minden tökéletes legyen.

Sally, az én nyolc éves, okos nagylányom mindenben segített nekem. Mikor két évvel ezelőtt elkezdtünk beszélgetni a kistestvér kérdésről, örült neki, hogy tesója lesz. Aztán ahogy telt az idő, és nekem nem nőtt a hasam, kérdezgetni kezdett. Én pedig magyaráztam, minél tisztábban és egyszerűbben, hogy nem az én pocakomban növöget a kistesója, hanem ő már él valahol, ahol nem jó neki, és én el szeretném hozni onnan.

Georgina három éves volt, mikor két hónappal korábban végre elhozhattam az árvaházból. Sally azonnal megszerette és a pártfogásába vette a megszeppent, de imádnivaló csöpp lányt. A gondozók elmondásából tudtam, soha nem volt családja, és nem tudja, miről szól a karácsony.
Mikor Georgina délután elaludt, Sallyvel beküzdöttük a fenyőt a nappaliba, és a lehető leghalkabban feldíszítettük. Idén mindenki csak egyetlen ajándékot kapott: kicsi Ginám egy plüssmacit, Sallym könyvet, mert azt kért. Én pedig őket.

Mikor a pici lány felébredt, azonnal engem hívott. Melegség töltött el, mint minden alkalommal, amikor azt mondta nekem: Anya. Úgy léptem be a szobába, hogy ne lásson ki a nappaliba. Miután gyorsan felöltözött, megfogtam a kezét, és együtt mentünk ki. Sosem felejtem el ámulattal és boldogsággal teli kis arcát, ahogy megcsodálta a fát, aztán hirtelen odaszaladt a nővéréhez.
- Köszönöm Sally – suttogta halkan átölelve testvérét, aki azonnal karjaiba zárta őt.
A legszebb karácsonyi ajándék az ő szeretetük volt.

Már elfogyott a sütemények nagy része, és lassan közeledett az esti fürdés ideje. Sally a könyvét lapozgatta, itt-ott bele is olvasott. Hiába kértem, hogy várjon vele reggelig, tudtam, lefekvés után úgyis elkezdi majd a könyvet. Amióta megtanult olvasni, szinte nem telt el nap, hogy ne hódolt volna szenvedélyének. Mindenesetre, nagyon örültem neki, hogy ennyire szereti a könyveket.
Gina az ölemben ült, szorosan fogva mackóját, és épp nevet kerestünk a plüssnek, mikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőre nézve majdnem felpattantam, csak az tartott vissza, hogy a pici az ölemben ücsörgött.

- Szia – szóltam bele hűvösen a készülékbe, de a szívem kétszer olyan gyorsan vert, mint kellett volna.
- Szia. Ébren vagytok még?
- Még igen.
- Bemehetnék? Itt állok a ház előtt.
Idegességemben a kezem is remegett egy picit, de nem mondhattam nemet.
- Persze – feleltem, aztán leraktam a mobilt, majd Ginát is letettem az ölemből. – Úgy látszik, ma este neked lesz még egy meglepetésed – fordultam Sally felé, de láttam rajta, nem érti, mire gondolok.

Gyorsan az ajtóhoz mentem, majd szélesre tártam, és…
- Apa! – sikoltott fel Sally, és egy pillanattal később már az apja nyakában csüngött, arca csak úgy ragyogott a boldogságtól.
Miközben becsuktam az ajtót, láttam, hogy Gina ott ácsorog, ahol hagytam, és csöppet értetlenül nézte a hatalmas férfit, akivel korábban még sosem találkozott. Miután az apja jól megölelgette Sallyt, lerakta őt a földre, majd szeme megakadt a csöppségen.

Gina a kis kerek arcával, mélybarna szemével és göndör, sötétbarna hajával szöges ellentéte volt a nyúlánk alkatú, egyenes, szőke hajú és kék szemű nővérének. Jack lassan közelebb sétált hozzá, majd leguggolt előtte.

- Szia! – köszönt neki halkan.
Hangja megtelt olyan lágysággal, amilyennel csak Sallyhez szólt kiskorában.
- Szia! – viszonozta Gina a köszönést bátortalanul.
- Szép a macid. Hogy hívják?
- Még nincs neki neve.
- Mit szólnál hozzá, ha később együtt kitalálnánk neki egyet?
- Az jó lenne – mosolyodott el a kicsi, én pedig majdnem elsírtam magam.
Gyorsan igyekeztem lecsendesíteni a bennem dúló vihart, és csak azután szólaltam meg.
- Szívem, menjetek a fürdőbe, és engedd meg a vizet – fordultam Sally felé. – De tudod, addig nem ülhettek a kádba, amíg nem vagyok ott.
- Persze, anya – mosolyodott el nagylányom, és szemében reménykedő fény csillant. - Gyere, Gina, engedünk fürdővizet.
A kicsi azonnal odaszaladt hozzá, megfogta a felé nyújtott kezet, majd mackóját szorosan tartva eltrappolt a fürdő felé a nővére oldalán.

Jack felállt, és felém fordult. Megkeményítettem vonásaimat, összefontam magam előtt a karom, és úgy néztem rá.
- Láthatod, jól van – szóltam fagyosan.
- Nem ezért jöttem.
- Hát akkor?
- Amanda, én sajnálom…
A szívem meglódult, és bennem is feléledt a remény, amit korábban a lányom szemében láttam, de kényszerítettem magam, hogy csendben maradjak.

- Ez a kislány elbűvölő.
- Tudom.
- Nézd, én… Hülye voltam. Ki kellett volna tartanom melletted, de sok volt nekem az egész, és…
- Láthatod, nélküled is sikerült.
Kemény akartam maradni, de már nagyon kevés választott el a sírástól. Szerettem őt, még akkor is, ha a legnehezebb időkben hagyott magamra.
- Hiányoztok – mondta halkan. – Meg tudsz bocsátani?
Csak álltam, és néztem megviseltnek látszó arcát, és biztos voltam benne, őszinték szavai.
- Talán – suttogtam, mire azonnal a karjába zárt, én pedig élveztem a sokáig nélkülözött boldogságot.
Aznap este együtt fektettük le a lányokat, és onnantól mindketten azon voltunk, hogy helyrehozzuk a dolgokat, és igazi család legyünk.

Boldog új évet kívánok mindenkinek!  Jövőre találkozunk :)
Lylia

5 megjegyzés:

  1. Jaaaj ez nagyon szép volt.
    Drea

    VálaszTörlés
  2. Egyetértek, szépen megírtad, nekem tetszett:)
    Boldog újévet :))

    VálaszTörlés
  3. Csak gratulálni tudok. Nagyon szép történet!:) Betti

    VálaszTörlés
  4. kittcsi, Betti!
    Köszönöm, örülök, hogy szereztem vele pár kellemes pillanatot:)

    VálaszTörlés