2012. január 7., szombat

Csillagfény: 2. fejezet - Utazás


Sziasztok!
Itt a 2. fejezet. Végül úgy döntöttem (baráti javaslatra), hogy mégsem szedem szét a fejezeteket. Így is még 18 hét lesz, mire felkerül az egész, és lássuk be, ha véletlenül könyv lenne, senki nem "vacakolna" vele ennyi ideig. Szóval hetente egy fejezet, minden szombaton. Jó lesz így?
Remélem, most már lesznek olyan események, ami miatt többen is billentyűzetet ragadtok majd, hogy leírjátok a véleményeteket nekem! Nagyon kíváncsi lennék ám :)
Lylia

– Rendben, mára ennyi – jelentette be Paul. – Chris, Vicky, Britta és Todd pakoljatok össze, reggel nyolcra jön értetek a kocsi, eljöttök az irodámba, ott még egyszer részletesen átnézzük a programot, aztán irány a reptér, kettőkor indul a gépünk. Ja, a bemutatókra a ruhákat és minden egyéb kiegészítőt majd helyben kapjátok meg, azzal nem kell foglalkoznotok.

– Köszi – húztam el a szám, miután kiment a teremből.
– Nektek nem jutott eszetekbe, hogy akár parancsnoknak is elmehetne? – kérdezte Todd viccesen.
Chrisszel az első perctől megtalálták a közös hangot, általában ugratták egymást, és persze mindenkit, aki a közelükbe került. Britta egyből belezúgott, mert elmondása szerint mindig is a szőke hajú, barna szemű pasik voltak a kedvencei. Napokig hallgattam tőle a dilemmáját, hogy vajon ő érdekli-e a fiút, de szerencsére nem sok idő kellett hozzá, hogy kiderüljön, Todd is odáig van érte.
– Talán felvethetnéd neki az ötletet – mondta Britta. – Legalább nem rontaná itt a levegőt.
Barátnőm nagyon nem kedvelte a főnökünket, mivel már dolgozott vele korábban is, és akkor volt köztük némi összetűzés. Ezt a filmet is csak azért vállalta el, mert nem tudta, hogy Paul lesz a kapcsolattartó a Starline és a produkció között, Tim pedig ragaszkodott Brittához, mivel fekete hajával és kék szemeivel ő volt a legalkalmasabb, hogy eljátssza Chris húgát.

– Pizza nálam? – vetettem közbe, mielőtt még Britta tovább folytatja, és túlságosan belelovallja magát a Paul elleni „kampányába”, annak ellenére, hogy már jó sokszor kibeszéltük ezt a témát.
– Benne vagyok – felelte egyből Chris, majd a többiek is rábólintottak, így elindultunk az én szobámba.
Ha összeültünk esténként, azt szinte mindig nálam tettük, mert Britta és Todd fáradtságra hivatkozva állandóan hamarabb leléptek, Chrisnél majdnem minden esetben hatalmas rumli volt, így kizárásos alapon nálam kötöttünk ki. Otthon is rendben tartottam a szobámat, és ez itt sem volt másként, így ez volt a legalkalmasabb hely.

A szállodai szoba méretei legelőször megleptek, főleg, hogy a Hiltonnak csak egy „szimpla” szobája volt. Elképzelni sem tudtam, milyenek lehetnek a lakosztályok. Aztán a hónapok folyamán szépen hozzászoktam a bézs különféle árnyalataiban pompázó helyiséghez, a fürdőszobát pedig egyenesen imádtam. A nagy sarokkád, a padlóval egy szintben lévő zuhanyzó és a hatalmas tükör mindig is a kedvenceim voltak.

Felérve a szobába letelepedtünk a fotelekbe és a földre, kinek hol volt kényelmesebb, Chris leadta telefonon a rendelést, és már bele is merültünk a beszélgetésbe. Jó hangulatban megvacsoráztunk, és nem sokkal később Todd fel is emelkedett a fotelből.
– Mi megyünk – nézett kedvesére. – Még össze kell pakolnunk.
– Aha, persze, összepakolni – jegyezte meg Chris elvigyorodva, mire Britta arca halvány piros színt öltött.
A szerelmesek gyorsan elköszöntek, aztán egymást átkarolva léptek ki az ajtón.

Ahogy néztem őket, ismét erőt vett rajtam a magány érzése. Amióta belekerültem ebbe a felhajtásba, esélyem sem volt, hogy találjak valakit, aki mellett elaludhatok, akit reggel csókkal ébreszthetek. Hiányzott a közelség, az érintések, de a szerződés miatt még csak nem is akartam ezekre a dolgokra gondolni. Ha lett is volna valaki, akinek fontos vagyok annyira, hogy el bírja viselni a Chrisszel közös kis színjátékunkat, még akkor is fenn állt volna a lebukás veszélye, ami persze hatalmas botrányt okozott volna.

Britta egyszer megkérdezte, miért nem kezdek Chrisszel, de erre egyértelmű volt a válasz. Chris többször is nyilvánvalóvá tette, hogy esze ágában sincs komoly kapcsolatba bonyolódni, én pedig nem akartam egyéjszakás kalandot, se vele, se mással. Nekem a testiséghez hozzá tartozott a szerelem is, és inkább voltam magányos, minthogy fájjon a szerelem, mert abban már volt részem bőven.

– Hahó, Vic – legyintette meg előttem a kezét Chris. – Mi van veled? – kérdezte, miután látta, hogy ránézek.
– Semmi, csak elméláztam – vontam meg a vállam.
Chris velem mindig figyelmes és kedves volt, de sosem éreztem, hogy barátságnál több lenne, amit irántam érez, és ez jól is volt így, legalább könnyebb volt vele együtt dolgozni.
– Fáradt vagy?
– Kicsit, de holnap bőven lesz időnk aludni a repülőn.
– Az is igaz – mosolyodott el, majd kézbe vett még egy szelet pizzát.

Hihetetlen mennyiségeket volt képes megenni, de ez egyáltalán nem látszott rajta, mondjuk meg is dolgozott azért, hogy formába hozza magát. Amióta elkezdődtek a forgatások, hetente öt alkalommal személyi edző foglalkozott vele. Az első néhány héten mindig panaszkodott, hogy mennyire fáradt, de azóta annyira hozzászokott a rendszeres edzéshez, hogy már azt érezte kellemetlennek, ha nem adódott lehetősége a megszokott mozgáshoz.
Nekem ilyen dolgom nem akadt, mivel már évek óta rendszeresen jártam futni, és Paul úgy vélte, ez elég is lesz. Azonban ahogy híresek lettünk, erről le kellett mondanom, helyette az úszást választottam, amire a szálloda medencéje kifejezetten alkalmasnak bizonyult. Egyszer megpróbáltam rávenni Mike-ot, hogy kísérjen el futni, de ő csak nevetve közölte: esélyem sincs arra, hogy ő feleslegesen futkározzon velem.

– Úgy látom, ma ilyen elmerengős hangulatban vagy – szakított ki gondolataimból Chris hangja.
– Bocsi, azt hiszem kicsit mélypontra kerültem a tegnapi dolog miatt – ismertem be.
– Majd meglátod milyen jó lesz Acapulco. Ha még nem voltál ott, nem tudod, mit hagysz ki.
– Szívesen kihagynám, ha otthon lehetnék helyette.
– Tudom – húzta el a száját szomorkásan. – De tényleg jó lesz – próbált vigasztalni. – Majd én teszek róla – szélesedett ki a mosolya, és sejtettem, hogy már egy csomó ötlete van, amikkel jobb kedvre deríthet.
– Azt remélem is – mondtam félig viccesen. – Nem akarom, hogy két hétig a fancsali képemet bámuld.
– Hidd el, nem lesz időd ilyenekkel foglalkozni – ígérte kedvesen.
– Na, erre kíváncsi leszek.

Még sokáig beszélgettünk, már hajnali három is elmúlt, mire ágyba kerültem, mert miután Chris elment, még összecsomagoltam. Mivel egy hónapra kellett készülnöm, két bőröndöt is tele raktam. Korábban összesen egy bőröndöm volt, de az utóbbi időben be kellett szereznem két sokkal nagyobbat.
Fürdőruhákat, kényelmes holmikat, a sajtótájékoztatókra pedig csinosabb ruhákat pakoltam be, aztán még egyszer végignéztem, hogy mindent elraktam-e.

Reggel hétkor csörgött az ébresztőre állított telefonom, de alig bírtam kimászni az ágyból. Végül sikeresen összeszedtem magam, de ahogy a tükörbe néztem, láttam, hogy semmiféle sminkkel nem tudok javítani álmos szemeimen, ezért nem is próbálkoztam. Fejembe nyomtam az egyik baseball sapkámat, feltettem a legnagyobb napszemüvegem, és mire Chris bekopogott, ismét készen voltam.
A két bőröndön kívül csak egy táskám volt, amit szinte mindig magamnál hordtam. Jó sok minden elfért benne, csak néha pont azt nem találtam, amit kerestem.

Ezért is szoktam rá, hogy a pénztárcámat a táska egyik különálló rekeszében, a mobilomat pedig a zsebemben hordtam. Imádtam a kis kütyüt, pedig korábban sosem voltam odáig semmilyen elektromos holmiért, de ez első percben levett a lábamról. Szép volt és praktikus, nem csak telefonálni szerettem rajta, de gyönyörű fényképeket csinált, ráadásul jó sok zene fért rá, így mindent tudott, amire nekem szükségem volt.

A szálloda előtt elég nagy tömeg várt minket, fotósok és rajongók vegyesen, hiszen – véletlenül – nyilvánosságra került, hogy aznap utazunk el. Beszálltunk a kisbuszba, és fél óra múlva már oda is értünk Paul irodájába. Hosszú ideig magyarázta a kötelező programjainkat, így fellélegeztünk, mikor végre elindulhattunk a repülőtérre. Ott hasonló kép fogadott minket, mint a szállodánál, de gyorsan bementünk a terminál VIP részlegébe, oda pedig illetéktelen nem léphetett be, így a repülő indulásáig nyugtunk volt.
Brittán és Toddon is látszott, hogy ki fogják használni a hosszú repülőút adta alvási lehetőségeket, még Chris is csöndesebb volt a megszokottnál.

Felszállás után, mikor már ki lehetett kapcsolni a biztonsági öveket, hátradöntöttem az ülésem, és kényelmesen elhelyezkedtem.
– Jó éjt – mondtam halkan Chrisnek. – Ébresszetek fel, ha megérkeztünk – tettem még hozzá, persze tisztában voltam vele, hogy nem fogom végigaludni az egész utat.
Ezt illetően azonban jó nagyot tévedtem, mivel arra ébredtem, hogy Chris óvatosan kelteget.
– Mindjárt leszállunk – suttogta, mikor látta, hogy kinyitom a szemem. – Be kéne kötnöd magad.

Álmosan pislogtam körbe néhány pillanatig, míg végül rájöttem, hol is vagyok. Gyorsan egyenesbe állítottam az ülést, és becsatoltam az övem. A gyomrom azonnal jelezte, amit én még csak épphogy elkezdtem érezni.
– Miről maradtam le? – kérdeztem Christ.
– Nem tudom, én is csak nemrég ébredtem – felelte mosolyogva.
– Mire nem jó egy repülés? – tettem fel a költői kérdést, mire egy halk nevetést kaptam válaszul.

Mikor végre földet értünk, és felállhattunk, hatalmasat nyújtózkodtam, mivel minden egyes testrészem sajgott.
– Éhes vagyok – súgtam oda Chrisnek kiszállás közben.
– Biztos kapunk valami reggelit vagy ebédet – mondta, majd az órájára nézett. – Azt sem tudom, mennyi most az idő.
– Kilenc óra múlt, uram – világosította fel kedvesen az egyik stewardess, amit Chris egy elbűvölő mosollyal jutalmazott.
– Ez volt a mai munkanapjának legjobb pillanata – állapítottam meg a fiatal nő arckifejezése láttán, mire Chris csak egyszerűen rám vigyorgott.
Ő már csak ilyen volt. Tudta, hogy a legtöbb nő vonzónak találja, és ezt sokszor ki is használta.

A reptéren szerencsére nem voltak túl sokan, így hamar beszállhattunk a kisbuszba, amivel alig húsz perc alatt a szállodához értünk. Viszont a látvány, amit a rövid út közben tapasztaltam, teljesen lelombozott: eső, még több eső, és szürkeség. Sosem szerettem az esőt, hisz egész életemben napfényes helyen éltem, ezért ez eléggé elrontotta a kedvem.
– Hát ez katasztrófa – szólalt meg Chris, miután bejelentkeztünk a szállodába.
– Micsoda? – kérdeztem, nem értettem, mi baja van, hiszen a Dorchester London egyik legjobb szállodája volt.
– Ez az időjárás – mutatott az ajtón kívülre.
– Hát igen, tényleg az. De csak négy napig leszünk, abból is legtöbbször programunk van, csak kibírjuk valahogy.

– Remélem, legalább a bemutató estéjén nem fog esni – sóhajtotta. – Utálok esőben végig menni a vörös szőnyegen – jelentette ki gondterhelt arccal, mire elnevettem magam. – Mi ilyen vicces? – érdeklődött, de már az ő szája is mosolyra húzódott.
– Hogy neked mekkora problémáid vannak – feleltem színpadiasan.
– Igenis probléma, ha nem süt a nap – szögezte le. – Nekem valahogy szükségem van a napfényre, különben semmihez sincs kedvem.
Megdöbbentem ezen a mondaton, mert én is pontosan ugyanígy éreztem.
– Ahogy mondod – csúszott ki a számon.
– Akkor tudod, miről beszélek – mondta, miközben beszálltunk a liftbe.

Egymás melletti szobákat kaptunk, Britta és Todd természetesen közöset. A Dorchester szobája valamivel kisebbnek tűnt, mint a Hiltoné, de még így is sokkal nagyobb volt, mint a sajátom otthon Orlandóban. Jól esett egy kis változatosság, kellemes érzés töltött el, ahogy körbepillantottam az elegáns helyiségen. Csak az a fránya eső ne lett volna.
Érkezés után egyből lehetőségünk volt reggelizni, amit ki is használtunk. Az időeltolódás miatt kissé kótyagosnak éreztem magam, annak ellenére, hogy jó sokat aludtam. Vagy talán pont ezért.
A délelőttünk szabad volt, így kipakoltam néhány holmit a bőröndökből, valamint birtokba vettem a fürdőszobát. Egy meleg zuhany után már sokkal jobban éreztem magam.

Az ebédre szintén a hotelben került sor, utána azonban következett a rohanás. Egy gyors öltözés és sminkelés után már autóba is ültünk, hogy elvigyenek minket egy közös sajtótájékoztatóra. A hatalmas esernyők szerencsére megvédtek minket azon a néhány méteren, amíg a szabad ég alatt kellett lennünk.
Sajnáltam nagyon, hogy ilyen az időjárás, nem csak amiatt, hogy rosszabb lett a kedvem tőle, hanem azért is, mert így nem sok esélyt láttam egy jó kis városnézésre. Márpedig egy csomó dolgot nagyon szívesen megnéztem volna. Amikor először szóba került, hogy Európában is lesznek bemutatók, már akkor utánanéztem a neten a látnivalóknak, és jó pár dolgot nagyon vártam. Csak remélni tudtam, hogy a négy nap alatt lesz legalább néhány óra, amíg nem esik az eső.

A sajtótájékoztató estig elhúzódott, hulla fáradtan értünk vissza a hotelbe, ráadásul másnap egész napos fotózás és riport-sorozat várt ránk, ezért egyből le is feküdtünk aludni. Reggel a tükörbe pillantva egy lemondó sóhaj kíséretében megállapítottam, hogy a sminkesnek sok dolga lesz velem. Csak magamra kaptam egy farmert, egy pólót, egy pulóvert, valamint az elmaradhatatlan napszemüveget, és már kész is voltam.
Az egész napot magazinok székhelyein töltöttük, minden helyen más ruhákat adtak ránk, de ugyanazokat a dolgokat kérdezték, estére ismét nem volt semmi erőm. Fárasztóbbnak éreztem ezeket a dolgokat, mint egy reggeltől estig tartó gyalogos városnézést, ráadásul azt sokkal jobban élveztem volna.

Harmadik nap délelőtt lett volna néhány óránk felfedezni Londont, de az időjárás nem kedvezett nekünk, így csak a London Eye-hoz vittek el bennünket, de a szakadó esőtől onnan se lehetett sokat látni.
Délután egy műsorfelvételre voltunk hivatalosak, ahol viszont roppant jól szórakoztam. A műsort vezető nő teljesen odáig volt, hogy Chrisszel és Toddal forgathat, velünk, lányokkal szinte nem is foglalkozott. A fiúk viszont képesek voltak szinte minden kérdésére olyan választ adni, amibe a nő belepirult, Britta meg én pedig a hasunkat fogtuk a fojtott nevetéstől.

– Hihetetlenek vagytok – mondtam nekik, mikor már az autóban ültünk, útban a szálloda felé.
– Ő kérdezett, mi csak válaszoltunk – felelte Chris vigyorogva.
Jó hangulatunk a vacsora alatt is kitartott, csak akkor lettem kicsit ideges, mikor eszembe jutott a másnap délelőtti program, amikor is a premiernek otthont adó mozi előcsarnokában két órán keresztül aláírásokat kellett osztogatnunk. Emiatt rossz hangulatban feküdtem le, és nem is aludtam jól, de tudtam, azt a két órát csak kibírom valahogy.
Ha Mike is jött volna, nyugodtabban készülök a dologra, de a Starline – vagy inkább Paul – úgy döntött, sokkal olcsóbb helyi biztonsági embereket alkalmazni, mint a testőreinket is velünk utaztatni.

Félelmeim szerencsére alaptalannak bizonyultak, minden rendben zajlott. A rajongók kedvesek voltak, csak a kezem fájdult meg a második óra végére. Mikor végre fellélegezhettem volna, már indulnunk is kellett a fodrászhoz, a sminkeshez, aztán meg a stylisthoz, hogy estére tökéletesek legyünk.
Chris morgott egy sort az esőben való bevonulás miatt, de mikor a fülébe súgtam, hogy nemsokára Acapulcóban süttetheti a hasát, valamivel jobb kedvre derült. A film másodszori nézésre is magával ragadott, és itt szerencsére nem rendeztek semmi plusz programot utána, mehettünk vissza a hotelbe csomagolni és aludni.

Másnap reggel indultunk Párizsba, ahol szinte ugyan ilyen kötelezettségeink voltak. Fel sem tűnt, hogy más városban vagyunk, mindaddig, míg a premier előtti napon elvittek minket egy kis városnézésre.
Párizs gyönyörű, majdnem minden sarkon láttam valamit, amit szívesen megnéztem volna közelebbről, nem csak az autóból. Bánatomra csak két helyen álltunk meg: az Eiffel toronynál, és a Louvre-nál, ahol csak egy órát tölthettünk, pedig szerintem egy nap is kevés lett volna, hogy mindent megnézzünk.

A premier utáni reggelen már indultunk is tovább Rómába. A program ugyanaz, a városra szánt idő roppant kevés. El is határoztam magamban, hogy ha lejár a szerződésem, újra elutazom Európába, és felkeresek minden olyan helyet, amire kíváncsi vagyok.
A Madridba utazás reggelén alig bírtam kimászni az ágyból. Minden nappal csak egyre fáradtabb lettem, pedig esténként legkésőbb tízkor már aludtam. Utáltam ezt a folytonos rohanást, hogy minden percünk be van osztva, ezerszer rosszabb volt, mint a forgatás. A többiekkel csak az étkezések vagy utazások alatt volt időnk beszélgetni, még Charlottnak is csak kétnaponta telefonáltam. Lassan már kezdett kecsegtetővé válni számomra a két hét semmittevés Acapulcóban.

Mikor a leszállásnál kinéztem az ablakon, és megpillantottam Madridot, már akkor éreztem, hogy imádni fogom. Bosszankodtam hát rendesen, mikor kiderült, hogy Paul annyi fotózást és interjút zsúfolt bele abba a pár napba, hogy még egy rövid városnézésre sem maradt időnk.
Ekkor támadt azonban egy ötletem, ami elfeledtette velem a fáradtságot.
– Mit szólnál hozzá, ha itt töltenénk a két hetünket? – kérdeztem Christől a premier előtti estén.
– Mind a kettőt? – kérdezett vissza kicsit fancsali képpel.
– Annyira szeretném megnézni ezt a várost. A többiből sem láttunk semmit.
– Mi lenne, ha egy hétig maradnánk, de aztán mennénk Acapulcóba. Már nagyon rákészültem – mosolyodott el.
– Nekem így is tökéletes – feleltem. – Köszi.

– Paulnak hogy fogod beadni? – kérdezte Britta.
– Majd megpróbálom valahogy – vontam meg a vállam.
– Már kezdheted is – bökött az ajtó felé Todd, én pedig felálltam, és határozottan néztem szembe főnökünkkel.
– Paul, van egy perced?
– Mit szeretnél? – kérdezte, de mintha oda sem figyelt volna, a telefonját nyomkodta elmélyülten.
– Nem lehetne, hogy Acapulco helyett itt nyaraljunk Chrisszel? – kérdeztem, mire felemelte a fejét, és tényleg rám koncentrált.

– Chris mit szól ehhez? – nézett az érintettre, aki csak megvonta a vállát, jelezve főnökünknek, hogy neki mindegy.
– Benne van – feleltem helyette.
Paul összeráncolt homlokkal gondolkozott, majd megszólalt:
– Kössünk kompromisszumot – mondta. – Egy hétig maradhattok, de aztán irány Acapulco. Ott már mindent leszerveztem, nem mondhatom vissza az egészet.
A szám széles mosolyra húzódott, és láttam, hogy Chris is örömmel figyeli a fejleményeket, pedig őt jobban vonzotta Acapulco, mint Madrid. Ennek ellenére mégis boldoggá tette, hogy maradhatunk, és egy röpke gondolat erejéig átfutott az agyamon, hogy talán miattam örül, de ezután ismét Paulra figyeltem, így ez ki is ment a fejemből.

– Köszönjük – vigyorogtam Paulra.
– Ma este meg holnap még elég időm lesz, hogy szóljak egy-két fotósnak –morfondírozott halkan. – Sőt! Ez így még jobb is, mert erről majd csak néhányan szereznek tudomást, annál exkluzívabb lesz a dolog. Kerítek nektek szállást egy másik hotelben, meg megoldom a repülőjegyeket is. A fotósokat kéretik nem lerázni – tette még hozzá, szúrós szemekkel nézve rám, mert előfordult már, hogy megtettem.
– Értettem – vigyorogtam rá továbbra is.
Semmi sem tudta elrontani a kedvem.

– Milyen kis cseles – mosolygott rám barátnőm, miután Paul helyet foglalt egy távolabbi asztalnál.
– Ha csak az egy hetet kérem, biztos lerázott volna, ahogy ismerem – magyaráztam. – Így pedig ő javasolta azt, amit mi szerettünk volna, tehát megmarad abban a hitében, hogy ő a főnök.
– Te meg mehetnél diplomatának – vetette közbe Todd, amin jót nevettünk.
– Még egyszer köszi – fordultam Chris felé.
Jól esett, hogy az én kedvemért maradt.
– Nincs mit, engem is érdekel a város. Igaz, hogy nincs tengerpart, de süt a nap, más nem is kell – mondta mosolyogva, aztán egy pillanatra, mintha elkalandoztak volna a gondolatai.
Én pedig boldog voltam, hogy felfedezhetem Madridot, reményeim szerint kevesebb fotóssal, mint amennyi Acapulcóban várt minket.

3 megjegyzés:

  1. Szia! ismét nagyon jó volt, és hosszú! :) Az jó benne, hogy ha nincs is benne sok, vagy fontosabb cselekmény, akkor is valahogy (fogalmam sincs hogyan csinálod) van egy fajta bizonytalanság Chris és Vicky között a kapcsolatukat illetően, és ez fent tartja az érdeklődésünket. Kíváncsi lennék, hogy Chris hova "kalandozgat"! Sajnos az én ismerőseim között leginkább "vámpírrajongók" vannak, de majd megpróbálom. xo.: Tara

    VálaszTörlés
  2. Szia! :)
    Nagyon jó volt, nekem (ismételten) tetszett :) Egyetértek Tarával, még ha nem történt most Chris és Vicky közt nagy változás, érezhető hogy van köztük valami :P Ráadásul szerintem a képek a szereplőkről teljesen illenek a karakterekhez, legalábbis én így képzelem el őket, a képektől függetlenül is :) (Christ azért is bírom annyira, mert Ian a "megszemélyesítője" úgymond :P)
    Várom a folytatást, és kíváncsi leszek, mi történik majd Vicky és Chirs közt a nyaraláson :)

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Tara!
    Ennél szebbet nem is mondhattál volna nekem, mint hogy: "fogalmam sincs hogyan csinálod", annyira jól esett :) Ez a lényeg benne:))
    kittcsi!
    Sok minden lesz a nyaraláson is, meg utána is, meg... végig :)
    Puszi nektek!
    Lylia

    VálaszTörlés