Lo siento, lo siento mucho

Szeretem, amikor nagyjából egybefüggő, értelmes dolgokat álmodom, nem csak összevissza zagyvaságokat. Ma is sikerült egy olyat álmodni, aminek van egy kis története, és kijött belőlem, le kellett írnom :)
Íme:


Lo siento, lo siento mucho

Ott állok vele szemben. Tudom, hogy ki ő, de még sosem beszéltünk, még sosem találkoztunk. Arcán legördül egy könnycsepp, én ösztönösen lépek közelebb hozzá, hogy letöröljem. Ő elhúzódik, mondván, hogy ideges, nem akar mással foglalkozni.
– Sajnálom, nagyon sajnálom – mondom halkan.
Erre rám néz, úgy igazán rám. Nyílik az ajtó, őt hívják, menni kell. Megkérdezi, vele tartok-e, én pedig gondolkodás nélkül igent mondok. Kilépünk a folyósóra, átkarolja a vállam, én az ő derekára teszem a kezem. Némán sétálunk, érzem a belőle áradó vonzást. Akár a világ végére is követném, ha azt kérné.
Szobákon megyünk keresztül, segít fellépni egy magas lépcsőn, aztán megérkezünk. Hozzá. Ő azonnal a fürdőbe megy, én nem találom a helyem. Kissé zavarban a szoba felé indulok. A küszöbön egy papucs, női papucs. Az ágyon fekvőnek csak a lábát látom, és a rosszalló hangot, amit felbukkanásom okoz. Kérdés nélkül tudom, őhozzá tartozik. Visszalépek a fürdő ajtajába, és a szoba felé mutatok. Ő egy pillanatra értetlenül néz, aztán már tudja, mire célzok. Odajön hozzám.
– Sajnálom, nagyon sajnálom – mondja halkan.
A vállára hajtom a fejem, és egy pillanatig élvezem az ölelését. Megpuszilja a vállam. Tudom, hogy mennem kell. Ellépek tőle, és kifelé indulok. Szó nélkül lépek ki az ajtón, de nem vagyok szomorú. Vágyakozó, megbánó pillantása életem végéig elkísér.



Remélem, érthető lett, legalább valamelyest :)