2012. július 1., vasárnap

Könyves Álompasik Párbaja 2012 - 2. forduló



És igen, kérem szépen, megérkezett a 32 (+2) jelölt, akikre szavazni lehet!!!!


Összesen 250 jelölés és 300 különböző jelölt érkezett. 

(Az összes jelöltet majd a játék végén lehet megtekinteni, a szervezők még dolgoznak rajta)


És most a házigazdát idézem: 
"Frankón megmondom, ÉN, mint házigazda álmomban sem számítottam, hogy ennyi jelölés lesz, úgyhogy egy nagy piros pontot beírhattok magatoknak! Voltak számomra elég nagy meglepetések, úgyhogy én már nem borítékolok semmit... :)



Na de nézzük, mi is az a 32 + 2 versenyző...

A játék elején megmondtuk, hogy 32 legtöbb jelölést kapott karakterek jutnak be a 2. fordulóba. Igen ám, de voltak olyanok az élmezőnyben, akik ugyanannyi jelölést kaptak, így a 32ből a végén 34 lett. Ezért be kellett iktatnunk egy kis szabály módosítást, mert nem akartunk sportszerűtlenek lenni, és indítani az X karaktert, de az Y-t nem, ha az Y is ugyanannyi jelölést kapott."

És íme a 34 befutó (teljesen véletlenszerű sorrendbe keverve). Remélem, mindenki megtalálja egy-egy kedvencét közöttük:





  1. Rhage - J.R.Ward: Fekete tőr testvériség
  2. Vlad - Jeaniene Frost: Cat és Bones / Night Prince
  3. Ian - Stephenie Meyer: A Burok
  4. Cadeon - Kresley Cole: Halhatatlanok alkonyat után
  5. Zsadist - J.R.Ward: Fekete tőr testvériség
  6. Peeta - Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala
  7. Judd - Nalini Singh: Egy világ, két faj, állandó küzdelem
  8. Edward - Stephenie Meyer: Twilight
  9. Rehvenge - J.R.Ward: Fekete Tőr Testvériség
  10. Jean-Claude - Laurell K. Hamilton: Anita Blake
  11. Will - Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek sorozat
  12. Damon - Lisa Jane Smith: Vámpírnaplók
  13. Sam - Maggie Stiefvater: Shiver
  14. Jacob - Stephenie Meyer: Twilight
  15. Bones - Jeaniene Frost: Cat és Bones sorozat
  16. Zarek - Sherrilyn Kenyon: Sötét vágyak vadásza
  17. Kellan - Benina: Bíborhajú 
  18. Finnick - Suzanne Collins: Az Éhezők viadala
  19. Acheron - Sherrilyn Kenyon: Sötét vágyak vadásza
  20. Illium - Nalini Singh: Angyali vadász
  21. Lucian - Gena Showalter: Alvilág Urai
  22. Alex - Simone Elkeles: Tökéletes kémia
  23. Folt - Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt
  24. Gideon - Kerstin Gier: Időtlen szerelem
  25. Dmitri - Nalini Singh: Angyali vadász
  26. Raphael - Nalini Singh: Angyali vadász
  27. Adrian - Richelle Mead: Vámpírakadémia/Vérvonalak
  28. Gale - Suzanne Collins: Az Éhezők viadala
  29. Dimitrij - Richelle Mead: Vámpírakadémia
  30. Barrons - Karen Marie Moning: Tündérkrónikák
  31. Eric - Charlaine Harris: True Blood
  32. Cortez - Leiner Laura: A Szent Johanna gimi
  33. Jace - Cassandra Clare: Végzet ereklyéi sorozat
  34. Lucas Hunter - Nalini Singh: Egy világ, két faj, állandó küzdelem




A 2. forduló menete:

Ez a 34 jelölt fog tovább küzdeni, közülük fog kikerülni a legjobb, legtöbb szavazatot kapott 16.


A legjobb 16 kisorsolása:
A 34 karakterből lesz egy lista, melyet minden blogger közzétesz. Ehhez kaptok majd egy szavazó űrlapot (hasonló lesz, mint a jelölő űrlap, csak értelemszerűen előre meg lesznek adva a karakterek nevei), melyet szintén beilleszt a blogbejegyzésbe (ezt megtaláljátok lejjebb...). A szavazók ebből a 34 jelöltből választhatják ki azt az 5 (!) karaktert (igen muszáj ötöt, és csak is ötöt, nem többet, nem kevesebbet), amelyik nekik a legszinpatikusabb. A végén az összesített szavazatok alapján kerül ki a legjobb 16.


A szavazás Július 5-én, 23:59 -kor zárul!!


Résztvevő blogok:

  1. Könyvek háborúja, avagy az olvasó visszavág! (Házigazda)
  2. Kelly olvas
  3. Gretty szerint a világ
  4. FFG Book
  5. Magnolia
  6. Kristina blogja
  7. Limo könyvvilága
  8. Javíthatatlan világa
  9. MFKata gondolatai
  10. Akiknek élmény az olvasás
  11. Roni olvas
  12. Lylia Bloom
  13. Zenka szerint a könyvek
  14. Sivatagirózsakönyv
  15. Forró csoki és jó könyv
  16. Wee blogja
  17. Nem harap a...
  18. Secret Dream Time
  19. Elhaym blogja
  20. Petra @ Amik érdekelnek



A szavazóűrlap, itt tessék jelölni:




Gyertek, szavazzatok, játszatok!
És esetleg hagyjatok egy megjegyzést, ha nálam szavaztatok :)


Szervezői kiegészítés:
FONTOS!!!!!!!!! (A Könyves álompasik párbaja):

1. Azokat a szavazókat, akik egynél többször adják le a szavazatukat egy fordulóban (beleértve akkor is, ha másra szavazott), az összes szavazataikkal együtt töröljük! (És igen, MEG TUDJUK mondani, hogy ki csal és ki az, aki véletlen küldte el még egyszer...)

2. Azokat a szavazókat, akik ugyanazt a karaktert jelölik meg többször egy fordulón belül, az összes szavazataikkal együtt töröljük!

3. Azok, akik nem adnak meg elérhetőséget (jelen esetben e-mail cím) szintén töröljük a szavazataikkal együtt. Nem viccből kérjük az e-mail címet (nem, nem fogunk spameket küldözgetni, vagy 3. félnek tovább adni. A játék végén minden adat törlésre kerül.)

A segítő blogegereket megkérem, hogy a fenti szabályokat osszák meg olvasóikkal.

U.i.: a nyereményeket összeírtam, hamarosan kapjátok a listát (ami nem rövid - és nem csak egy nyertes lesz.)

További szép napot! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése