2016. október 26., szerda

Az elkészült regénytől a megjelenésig

Az utóbbi napokban eléggé felpörögtek az események a Védtelenül körül, én pedig csak kapkodom a fejem, miközben nagyon is szélesen mosolygok. Majdnem két év várakozás után, most hirtelen néhány hét alatt könyv lesz a kéziratból. Még mindig hihetetlen!



Mint azt bizonyára sokan tudjátok, a Védtelenül már elég régóta készen van. Egészen pontosan 2014 végén fejeztem be annyira, hogy elküldjem az Aranymosás pályázatra. Ekkor következett az első hosszú várakozási szakasz, amíg felkerült a regény első részlete az Aranymosás oldalára. Utána megint egy hosszabb várakozás kezdődött, amíg kiderült a lekotorok véleménye, illetve utána, hogy a regény - a ti segítségetekkel - megnyerte a közönségdíjat, a Public Star kategóriát. Ekkor már bőven benne jártunk 2015 nyarában.
Kezdetét vette a második hosszú várakozás, ami egészen 2016 tavaszáig tartott. Idén áprilisban került sor a szerkesztésre. Egy hónapon keresztül alig aludtam, de megérte, mert nagyon sokat tanultam közben. Aztán megint türelmetlen várakozás kezdődött, hogy vajon mit fog szólni a kiadó a módosított változathoz. Néhány hónap után kapott ítéletet a regény, és sem a kiadó, sem én nem voltunk teljesen elégedettek a végeredménnyel, ezért újabb javítási folyamat kezdődött, hogy a történet végül olyanná váljon, amire a kiadó és én is büszkén tudunk tekinteni.
Aztán egy hete, október 19-én megkaptam az év legjobb üzenetét: a regény megjelenhet! Fél órán keresztül csak néztem az emailt, újra és újra elolvastam, alig akartam elhinni (tulajdonképpen még most is alig hiszem el).
Innentől kezdve pedig felpörögtek az események. Október 20-án kikerült a hír, és kiírtam életem első borítótervező pályázatát, amire már most több mint 50 terv érkezett - ezért is hatalmas köszönet jár nektek! 

A regény végleges változata most a tördelőhöz kerül, aztán, ha megtaláljuk a tökéletes borítót, akkor mehet is a nyomdába, és néhány hét múlva a kezünkben tarthatjuk az elkészült könyvet. 
Még most is alig hiszem el. Napjában többször is megnézem a borítóterveket, mosolygok, amikor újakat kapok, és csak bámulom azt a bizonyos Rubin Pöttyöt a terveken, és győzködöm magam, hogy igen, tényleg itt tartunk, tényleg sikerült, és a Védtelenül hamarosan tényleg megjelenik.


Az eddigi terveket megnézhetitek IDE kattintva. A borítót ileltően a kiadóvezetőé a végső döntés, de ha valamelyik elenyerte a tetszéseteket, lájkoljátok, hogy lássuk, melyik borítót szeretnétek a legtöbben viszontlátni a könyvön.
Ha nem akartok lemaradni semmiről, lájkoljátok a FB oldalam.


2 megjegyzés:

  1. Szia tudok tőled kérni meghívott a Jáde ravenfeld örökség bloghoz válaszodat előre is köszönöm: alexa0441@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Szándékosan zártam le a régebbi blogokat, sosem tudni, lesz-e még valamelyikből valami ;) Szóval azokat most már rajtam kívül senki nem láthatja. Ne haragudj.

      Törlés