Szombaton jártam életem első Könyvfesztiválján, de nem csak mint lelkes olvasó, hanem, mint szerző is.
Nagyon izgultam, hogy vajon milyen lesz. A dedikálás előtt nem sokkal például azon aggódtam, hogy nem fogom tudni leírni a nevemet. Aztán, amikor már ott álltam, előttem a könyvek és a könyvjelzők, akkor már sokkal nyugodtabb lettem. Nagyon örültem mindenkinek, aki eljött hozzám, jó volt látni az arcokat a netes nevek mögött, illetve új emberekkel is megismerkedni.
Sokan kézbe vették a könyvet, olyanok is, akik még nem hallottak rólam, és olyanok is, akik még csak az előző könyveimet olvasták.
Hihetetlen érzés szemtől szemben állni az olvasókkal, amikor nem csak leírva látom, hogy tetszett nekik, amit írtam, hanem elmondják, beszélünk róla, kérdeznek.
A dedikálásom előtt meglátogattam Szaszkó Gabit és Kae Westát, akikkel már régóta terveztük a találkozást. Gabival "viszont-dedikáltunk" egymásnak, aztán a Delta Vision standjánál megvettem Kae új könyvét (meg még két másikat), szóval nem távoztam üres kézzel.
Szerettem volna egy kicsit ráérősen körbesétálni a fesztiválon és körülnézni, de ez most sajnos nem sikerült, mert annyi ember zsúfolódott össze az épületben, hogy lépni is alig lehetett, egyes standokhoz szinte képtelenség volt odaférni.
Amikor legelőször bementem, hogy megtaláljuk egymást a barátaimmal, néhány perc után szinte kimenekültünk a levegőre, aztán egy kis kitartással felvértezve újra bemerészkedtünk.
Mindent összevetve hatalmas élmény volt az a néhány óra, amit a Könyvfesztiválon töltöttem, és köszönöm mindenkinek, aki eljött hozzám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése