2012. január 1., vasárnap

2. fejezet - Utazás (1. rész)


Sziasztok!
Arra gondoltam, kezdődjön jól az új év, így jön egy friss rész :)
Mivel a történet csak 19 fejezetes, viszont minden fejezet jó hosszú, ezért úgy döntöttem, részekre bontom őket. Remélem, így is élvezni fogjátok!
Jó olvasást!
Lylia


Úgy volt, hogy a turné vége és a forgatás kezdete előtt lesz két hét szünetünk, amit én arra akartam használni, hogy végre otthon is eltöltsek egy kis időt. Már egy éve nem jártam a saját szobámban, nem aludtam a saját ágyamban. Igaz, hogy néha volt pár szabad napunk, de olyankor a fotósok mindig a nyomomban voltak, esélyem sem lett volna titokban hazamenni. Azonban az európai turné után lett volna lehetőségem, hogy onnan közvetlenül Orlandóba repüljek, talán megszabadulva a médiától.
Paul viszont keresztülhúzta a számításaimat egy újabb remek ötletével, és emiatt egyetlen napom sem maradt, valamint lemondhattam a nyugalomról is.

Kitalálta ugyanis, hogy a turné után töltsünk el Chrisszel kettesben néhány „romantikus” napot, amiről természetesen a sajtó is értesülni fog.
– Remek – sóhajtottam halkan, és felálltam, hogy ismét kézbe vegyem a mappát.
A következő egy hónapunk tehát így nézett ki:
Május 26: London
Május 30: Párizs
Június 3: Róma
Június 8: Madrid
Június 12-25: Acapulco

A részletes programban szerepelt interjú, fotózás és városnézés is, ezekből természetesen az utolsót vártam a legjobban. Próbáltam ismét a jó oldalát nézni a dolgoknak, mégpedig azt, hogy megismerhetek négy olyan várost, amihez addig nem volt szerencsém, hisz még sosem jártam korábban Európában.
Hanyatt dőltem az ágyon, és egy pillanatra elfogott a honvágy. Vágytam a megszokott szobám falai közé, de úgy sejtettem, még egy időre le kell mondanom arról, hogy ismét ott lehessek. Bár nem lehetett okom panaszra, mert a Beverly Hilton szobája – mindamellett, hogy nagy és kényelmes volt – lassan kezdett otthonossá is válni.

A kedvenc tárgyaim, amiket magammal hoztam, és amiket Charlotte küldött utánam, mind jobbá tették a hangulatom, ha csak rájuk néztem. Fényképek, pár plüssállat, könyvek és néhány dísztárgy, amik fontosak voltak. Ezek – meg persze a nénikém, Britta és Chris – segítettek át a rosszabb napokon.
Lassan összeszedtem magam, levetkőztem, és beálltam a zuhany alá, hogy az arcomat megszabadítsam a sok sminktől, a hajamból pedig kimoshassam a lakkot, amit sosem szerettem. Jól esett a meleg vízsugár alatt állni, de tudtam, hogy aludnom is kell, ha bírni akarom a másnapi sorozatos interjúkat.

Már hajnali két óra volt, mire kiléptem a fürdőből. Épp a pólómat kerestem, amiben aludni szoktam, mikor kopogtak.
– Ki az?- kérdeztem, miközben kezemet a kilincsre tettem.
– Csak én – jött Chris halk válasza, mire kinyitottam az ajtót, hogy beengedjem.
Szemeiben egy pillanatra, mintha zavart véltem volna felfedezni, de az okát nem értettem. Igaz, hogy csak a fürdőlepedőt viseltem szorosan magam köré csavarva, de többször is látott már így, fürdőruhában pedig még többször, ezért nem is foglalkoztam ezzel.

– Valami gond van? – kérdeztem, miközben beljebb léptem, ő pedig követett.
– Meg akartam nézni, hogy viseled Paul legújabb remek ötletét – emelte az égre szemeit.
– Eleinte legszívesebben kinyírtam volna, de már megnyugodtam – feleltem őszintén. – Egy évet már csak kibírok valahogy – tettem még hozzá.
– Azért ennyire nem lehetek rossz társaság – játszotta a sértődöttet, de a tekintete mosolygott.
– Hát, nem is tudom – kontráztam rá, mire mindketten nevetésben törtünk ki.

– Akkor reggel találkozunk – mondta az ajtó felé indulva. – Jó éjt!
– Neked is! – feleltem, majd az ajtóból utána szóltam: - Farmer és póló? – kérdeztem, mire csak mosolyogva bólintott.
Eleinte előfordult, hogy én túl konzervatív ruhákat vettem fel egy-egy sajtótájékoztatóra, de azt hittem, komolyabban kell venni ezeket a dolgokat. Chris viszont az esetek többségében laza cuccokat hordott, és igyekeztem hozzá igazodni.

Még csak pár hete kezdődött el a forgatás, mikor Paul megjegyezte, hogy unalmasan öltözködöm.
– Majd kerítek neked egy stylistot – mondta. – Bár az plusz kiadás lesz – tette hozzá gondterhelten.
– Én segíthetek – ajánlkozott Chris, amin majdnem elnevettem magam, de látva Mr. Ashton arckifejezését, mégsem tettem.
Paul elgondolkozva végigmérte Christ, majd bólintott.
– Rendben, legyen. Ha jól láttam eddig, te aránylag divatosan öltözöl, segíthetsz neki. Itt egy kis pénz – nyújtott felém jó néhány bankjegyet. – Majd a gázsidból levonjuk.

– Ez most komoly? – kérdeztem Christől felhúzott szemöldökkel, miután Paul eltűnt az egyik ajtó mögött, mi pedig elindultunk a parkoló felé, hogy azonnal teljesítsük a főnök óhaját.
– Talán valami gond van a kinézetemmel? – kérdezett vissza, és megtorpanva látványosan végigtekintett magán, amin nevetnem kellett.
– Azzal végül is minden rendben, de még sosem találkoztam olyan pasival, aki szeretett volna vásárolni.
– Az azért túlzás, hogy szeretek – felelte, miközben kinyitotta előttem a kocsija ajtaját, majd ő is beült mellém. – A boltokban sétálgatást és nézelődést nem bírom, de ha hamar lerendezzük, akkor semmi bajom vele.

Megálltunk a legközelebbi plázánál, és Chris mögött beléptem az egyik boltba. Körülnézve azonnal láttam, hogy nem az én világom, és amikor alkalmi divattanácsadóm levett a polcról egy miniszoknyát és egy alig valamit takaró kis felsőt, megráztam a fejem.
– Én ilyeneket nem veszek fel – jelentettem ki határozottan, majd tekintetem a szemközti bolt kirakatára tévedt. – Az kell nekem – mondtam elvigyorodva, és már el is indultam a sportruházati üzletbe.
Chris nevetve és a fejét csóválva vázolta, hogy szerinte Paul nem épp ilyen holmikra gondolt, ezért miután vettem két baseball sapkát, néhány sportcipőt és jó pár felsőt, benéztünk még két boltba is. Vettem farmereket, csinosabb felsőket és divatosabb cipőket is, hogy mindenki elégedett legyen.

Az emlék hatására jókedvűen aludtam el, és szerencsére ez a hangulat reggel is megmaradt. Jó érzés volt mosolyogva ébredni. Kipattantam az ágyból, megmostam az arcomat, és kifésültem a hajam. A szekrényajtót szélesre tárva ácsorogtam pár percig, majd kivettem egy szűk szárú farmert, egy rafinált szabású felsőt és egy lapos talpú, de elegáns cipőt, majd gyorsan fel is öltöztem.
Már majdnem végeztem az enyhe sminkem elkészítésével, mikor kopogtak.
– Gyere be! – szóltam, mert tudtam, hogy Chris az.
Általában ő végzett előbb, és olyankor mindig bejött hozzám.

– Jó reggelt! – köszöntött mosolyogva.
– Neked is – viszonoztam a mosolyát. – Mennyi az idő? – kérdeztem, miközben felkentem a szempillaspirált.
– Még van tíz perc kilencig – felelte.
– Akkor jó. Mindjárt kész vagyok.
– Tudom – mondta mosolyogva, és igaza is volt, hisz mindig időben elkészültem.

Pontban kilenckor léptünk be a sajtószobának berendezett terem ajtaján, a vakuk azonnal villogni kezdtek. Utánunk jöttek a többiek: Britta és Todd, majd a fehérmágust alakító John Mitshel, a királyt játszó Fred Huges, a gonosz varázsló Lionel Newton és végül Paul.
Leültünk a hosszú asztal mögé, mindenki a neki szánt helyre, és elkezdődött a kérdés-áradat. Mindenre tudtuk már a választ, vagy azért mert ezerszer megkérdezték már, vagy pedig azért, mert előre elmondták, hogy miket kell felelnünk.

Mikor a magánéletünkről érdeklődtek, mi ketten Chrisszel a „csak barátok vagyunk” választ adtuk. Ha tovább faggatóztak, Paul leállította őket. Ez pont elég volt ahhoz, hogy továbbra is fent maradjon a párosunk körüli hírverés, de senki se tudjon biztosat. Csodálkoztam rajta, hogy még mindig nem unják a témát, de meg kellett állapítanom, hogy Paul érti a dolgát ezen a téren.
Britta és Todd kapcsolata nem volt titkos, ők már az első film forgatása közben egymásra találtak, és esetükben Paul azt látta jónak, ha nyilvánosságra kerül a dolog.

Mikor a sajtótájékoztató véget ért, Paul engedélyezett fél óra szünetet, de aztán megállás nélkül jöttek azok a riporterek, akik külön időpontot kaptak. Volt, aki külön velem akart interjút készíteni, volt, aki csak Chrisszel, és persze olyan is, aki mindkettőnkkel.
Már majdnem este hat óra volt, mire mindenki megkapta, amit akart.

3 megjegyzés:

  1. első komi :) sajnos semmi újat nem tudok mondani, jó volt mint mindig! Chris-t egyre jobban kedvelem, Pault viszont annyira nem. Neki nincs családja akihez haza menne néha?
    várom a kövit: Tara

    VálaszTörlés
  2. Szia! :)
    Nagyon tetszett, és én sem tudok semmi újat írni neked, csak amit mindig szoktam, hogy jó volt olvasni, és várom a folytatását :)
    Szerintem elég jól bemutatod az életüket, hogy Paul megtervezi mit válaszoljanak, mit csináljanak, stb. Chris nekem is szimpatikus, jó, hogy Vicky számíthat rá :)

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Köszönöm, hogy írtatok, örülök, hogy tetszik, és hogy eltaláltam a karaktereket :) Lassan beindulnak az események is, lesz mit olvasni :)
    Egyelőre még nem vagyunk vmi sokan...
    Esetleg szólhatnátok ismerősöknek, akiket érdekelnek az ilyen történetek. De csak ha érdemesnek tartotok rá :)
    Puszi,
    Lylia

    VálaszTörlés